Interjúzni, a személyes találkozók során, nem egyszerű feladat. Nem elég pusztán a kérdéseket feltenni és a válaszokat rögzíteni. A jó interjú sokkal több annál: egy kölcsönös párbeszéd, ahol nemcsak a kérdezett fél, hanem az interjúkészítő is aktív szerepet játszik. Az igazán értékes információk sokszor nem a szavakban, hanem a csendekben, a testtartásban, a gesztusokban, a tekintetben rejlenek. Egy jó interjú során a szakember képes ezen apró, de annál beszédesebb jelek felfedezésére és elemzésére, hogy átfogó, mély betekintést nyerjen az interjúalany gondolataiba, érzéseibe és személyiségébe.
A csend hatalma
Sokan hajlamosak a csendeket kínos pillanatoknak tekinteni egy interjú során. Pedig a csend akár a legértékesebb információforrás is lehet, ha az interjúkészítő értően bánik vele. A csend ugyanis lehetőséget ad a kérdezettnek, hogy végiggondolja a választ, hogy mélyebben elmerüljön a témában. Emellett a csend az interjúalany belső világába is bepillantást enged: a hallgatás mögött meghúzódó érzések, gondolatok, emlékek mind-mind fontos információkat hordozhatnak.
Egy jó interjúkészítő megtanulja, hogy ne rettegjen a csendtől, sőt, kifejezetten kihasználja annak lehetőségeit. Hagyjunk elegendő időt a kérdezett számára, hogy végigfuttassa a gondolatait, ne siessük el a válaszokat. Figyeljünk a testbeszédére, a tekintetére – ezek mind-mind árulkodhatnak arról, mi zajlik a kérdezett elméjében a csend perceiben. Néha akár egy biccentés, egy sóhaj vagy egy pillantás is többet mondhat, mint a leghosszabb magyarázat.
A jó kérdezés művészete
Ahhoz, hogy az interjú során a csendek is beszéljenek hozzánk, elengedhetetlen a jó kérdezéstechnika elsajátítása. Nem elég pusztán a tényekre fókuszálni, a kérdezettnek lehetőséget kell adnunk arra, hogy mélyebben kifejthesse gondolatait, érzéseit. Nyitott, feltáró kérdéseket kell használnunk, amelyek arra ösztönzik a beszélgetőpartnert, hogy kifejtse, megossza velünk a téma minden részletét.
"Milyen volt az első találkozásotok?" sokkal jobb kérdés, mint a "Mikor találkoztatok először?". Az előbbi arra készteti a megkérdezettet, hogy elmesélje az élményt, az utóbbi viszont csak egy egyszerű tényt vár el. "Mit éreztél, amikor..?" típusú kérdések szintén nagyszerű lehetőséget adnak arra, hogy a csend mögötti érzelmi világba is bepillantást nyerjünk.
Érdemes időnként a kérdezés ütemét is változtatni. Egy gyorsabb tempójú, tényekre fókuszáló kérdéssorozat után érdemes lassítani, elmélyülni egy-egy részleten. Így a kérdezett is megérezheti, hogy valóban fontosak számunkra a válaszai, és hajlandó lesz mélyebben is megnyílni.
Az aktív, empatikus hallgatás
Ahhoz, hogy a csendek is beszéljenek hozzánk, elengedhetetlen az aktív, empatikus hallgatás képessége. Nem elég pusztán a szavakat befogadni, a jó interjúkészítő figyel a nem verbális jelekre is: a gesztusokra, a hangsúlyra, a tekintetváltásokra, a testtartásra. Ezek mind-mind értékes információkat hordozhatnak.
Érdemes az interjú során folyamatosan visszajelzést adni a kérdezettnek, hogy érezzék, valóban odafigyelünk rájuk. Bólogassunk, ismételjük vissza a fontos mondatokat, tegyünk fel tisztázó kérdéseket. Ezzel egyrészt megmutatjuk, hogy fontosak számunkra a válaszaik, másrészt lehetőséget adunk nekik arra, hogy elmélyítsék, pontosítsák mondanivalójukat.
Az empatikus hallgatás képessége különösen fontos lehet érzékeny, nehéz témák esetén. Ilyenkor fokozottan figyelnünk kell a nem verbális jelekre, és türelmesen, megértően kell kezelnünk a csendeket, a habozásokat, a nehezen megfogalmazott gondolatokat. Csak így tudunk valódi, mély betekintést nyerni a megkérdezett lelkivilágába.
A kontextus fontossága
Egy jó interjú során nem elég pusztán a konkrét kérdésekre és válaszokra koncentrálnunk. Legalább ilyen fontos, hogy megértsük a tágabb kontextust is: az interjúalany életkörülményeit, hátterét, motivációit. Csak így tudunk igazán mélyreható, árnyalt képet kapni a személyről és a témáról.
Érdemes tehát az interjú elején, a bemelegítő kérdések során információkat gyűjtenünk a kérdezett életéről, hátteréről. Milyen családi körülmények között nőtt fel? Milyen élettapasztalatokkal rendelkezik? Mi motiválja, mi fontos számára? Ezek a háttér-információk kulcsfontosságúak lehetnek a későbbi válaszok megértéséhez.
Az interjú helyszíne, időpontja, körülményei szintén sokat elárulhatnak. Egy otthoni, bizalmas környezet egészen más hangulatot és információkat hozhat felszínre, mint egy formális, hivatalos közeg. Érdemes tehát az interjú körülményeire is odafigyelnünk, és ha szükséges, akár változtatnunk rajtuk, hogy a legoptimálisabb feltételeket teremtsük meg a mélyreható beszélgetéshez.
Egy jó interjú tehát sokkal több, mint pusztán kérdések és válaszok sora. Egy komplex, sokrétű folyamat, amelyben a csendek, a gesztusok, a pillantások éppoly fontos szerepet játszanak, mint a kimondott szavak. Csak az a szakember képes igazán értékes, árnyalt információkat kinyerni egy interjúból, aki megtanulta befogadni és értelmezni ezeket a finom, de annál beszédesebb jelzéseket is.
Ahogy az eddigiekből is kiderült, a jó interjúkészítő számára kulcsfontosságú, hogy ne csupán a szavakra, hanem a csendek, a testtartás, a gesztusok és a tekintet apró jeleire is figyeljen. Ezek a nem verbális kommunikációs elemek gyakran elárulhatják, mi zajlik valójában az interjúalany elméjében, érzéseiben. Egy ügyes szakember képes ezen jelzéseket értelmezni, és mélyebb betekintést nyerni a megkérdezett gondolataiba.
Vegyünk például egy konkrét esetet. Egy pszichológus interjút készít egy frissen elvált ügyfelével. A kérdezett látszólag nyugodtan, higgadtan meséli el a válás történetét, de a szakember észreveszi, hogy a tekintete kerüli az övét, a hangja kissé remeg, és időnként mélyet sóhajt. Ezek a finom jelek arra utalhatnak, hogy a kérdezett valójában komoly belső vívódáson, fájdalmon megy keresztül, még ha ezt igyekszik is leplezni. Egy kevésbé tapasztalt interjúkészítő talán beérné a látszólag nyugodt, tényszerű beszámolóval, de a jó szakember tudja, hogy éppen a csendek, a nem verbális jelek rejthetik a legfontosabb információkat.
Ebben az esetben a pszichológus óvatosan, empatikusan tovább kérdez, hogy feltárja az ügyfél valódi érzéseit és gondolatait. Talán finoman rákérdez, hogy a válás mennyire volt nehéz számára, vagy megkéri, hogy ossza meg, milyen emlékek, félelmek merülnek fel benne ezzel kapcsolatban. Ezzel lehetőséget ad a kliensnek, hogy mélyebben kifejthesse, amit érez, és olyan információkhoz juthat, amelyek nélkül a terápia hatékony megtervezése szinte lehetetlen lenne.
Az aktív, empatikus hallgatás képessége különösen fontos lehet olyan interjúszituációkban, ahol a téma érzékeny, fájdalmas vagy traumatikus élményeket érint. Ilyenkor a nem verbális jelek még árulkodóbbak lehetnek, és a szakembernek rendkívül óvatosan, tapintatosan kell bánnia velük. Egy rossz kérdés, egy türelmetlen gesztus vagy akár egy rosszul időzített csend is komoly sérülést okozhat a megkérdezettben, és megakadályozhatja, hogy valóban megnyíljon.
Egy jó interjúkészítő ezért különös figyelmet fordít arra, hogy a kérdezés tempóját, hangnemét és stílusát folyamatosan az interjúalany reakcióihoz igazítsa. Szükség esetén lassít, elmélyül egy-egy témán, vagy éppen átvált a tényekről az érzelmekre. Mindezt azért, hogy a kérdezett minél biztonságosabbnak és komfortosabbnak érezze a helyzetet, és hajlandó legyen megosztani a legmélyebb gondolatait, félelmeit is.
Természetesen nem minden interjúszituáció ilyen érzékeny. Vannak esetek, amikor a cél pusztán tények, adatok, információk gyűjtése. Ilyenkor a szakembernek is más megközelítést kell alkalmaznia. A nyitott, feltáró kérdések helyett inkább a célzott, tényekre fókuszáló kérdések dominálhatnak, a csendeket pedig rövidre zárhatja, hogy ne terelődjön el a beszélgetés a lényegről.
De még ilyen esetekben is érdemes figyelni a nem verbális jelekre. Előfordulhat, hogy a kérdezett egy-egy témánál hirtelen elgondolkodik, elbizonytalanodik vagy éppen felélénkül. Ezek a reakciók fontos információkat hordozhatnak a motivációkról, a hozzáállásról, a megbízhatóságról. Egy jó interjúkészítő ilyenkor is megragadja a lehetőséget, hogy mélyebben körüljárja az adott kérdést, és árnyaltabb képet kapjon a témáról.
Összességében elmondható, hogy a csendek, a gesztusok, a tekintetváltások értő kezelése kulcsfontosságú eleme a szakszerű, eredményes interjúkészítésnek. Egy jó interjúkészítő nemcsak a szavakat, hanem az apró, nem verbális jelzéseket is értelmezni tudja, és ezek segítségével képes igazán mély, árnyalt betekintést nyerni az interjúalany gondolataiba, érzéseibe és személyiségébe. Csak így tudja megragadni a valódi lényeget, és hitelesen közvetíteni azt az olvasó felé.
Az interjúkészítés művészete persze nem merül ki a csendek és a nem verbális jelek értelmezésében. Legalább ilyen fontos a jó kérdezéstechnika, az aktív, empatikus hallgatás, valamint a tágabb kontextus megértése is. Egy igazán sikeres interjú csak akkor jöhet létre, ha a szakember ezeket a különböző elemeket képes összehangolni, és komplex módon alkalmazni.
Vegyünk például egy újabb esetet: egy riporter interjút készít egy neves művésszel. Ebben az esetben a helyszín, a körülmények is kulcsfontosságúak lehetnek. Egy steril, hivatalos környezet nyilvánvalóan egészen más hangulatot és információkat hozhat felszínre, mint egy otthoni, bizalmas közeg. A riporter ezért arra törekszik, hogy a művész saját műtermében vagy otthonában készíthesse el a beszélgetést, hogy a kérdezett a lehető legkényelmesebben és legnyitottabban érezhesse magát.
Az interjú elején a riporter néhány bevezető, személyes kérdéssel próbálja feltérképezni a művész hátterét, életkörülményeit, motivációit. Megtudakolja, hogyan kezdődött a pályafutása, milyen élmények, tapasztalatok formálták az eddigi útját. Ezek a háttér-információk később kulcsfontosságúak lehetnek a művész alkotói folyamatainak, gondolkodásmódjának mélyebb megértéséhez.
A kérdezés során a riporter ügyel arra, hogy nyitott, feltáró kérdéseket alkalmazzon, amelyek lehetőséget adnak a művésznek arra, hogy részletesen kifejtse ötleteit, érzéseit. "Milyen inspirációk, élmények állnak a legutóbbi alkotásod mögött?" vagy "Hogyan éled meg a kritikákat, a sikereket?" típusú kérdések sokkal jobban serkentik a mélyebb, árnyaltabb válaszokat, mint a pusztán tényekre fókuszáló lekérdezés.
Eközben a riporter folyamatosan figyeli a művész gesztusait, testtartását, tekintetét is. Egy-egy elmélyült pillantás, elgondolkodó szünet vagy lelkesedéstől csillogó tekintet sokat elárulhat a kérdezett belső világáról, gondolatairól. Ezeket a jelzéseket a riporter igyekszik is visszacsatolni, hogy éreztesse a művésszel: valóban érdeklik a válaszai, és nyitott arra, hogy mélyebben is megismerhesse őt.
Természetesen az is előfordulhat, hogy a művész olykor nehezen fogalmazza meg gondolatait, vagy éppen zárkózottabbnak, visszahúzódóbbnak tűnik. Ilyenkor a riporter türelmesen vár, nem sürget, és finoman, empatikusan próbálja elősegíteni a megnyílást. Talán egy-egy összefoglaló vagy tisztázó kérdéssel segíti a kérdezettet, hogy pontosabban kifejezhesse magát. Vagy éppen a beszélgetés hangnemét, tempóját változtatja meg, hogy oldottabb, bizalmasabb légkört teremtsen.
Egy ilyen interjú végén a riporter nemcsak tényszerű információkkal, hanem a művész személyiségének, gondolkodásmódjának, érzelmi világának részletes, árnyalt megismerésével is gazdagodik. Ezek a mélyebb, személyesebb élmények és benyomások aztán lehetővé teszik, hogy a végső cikkben ne pusztán egy felületes, sablonos portrét, hanem egy valóban élő, lélekkel bíró alkotóképet közvetítsen az olvasók felé.
Persze nem minden interjú célozhat ilyen ambiciózus, átfogó megismerést. Sokszor a feladat pusztán tények, adatok, információk gyűjtése lehet – egy politikus programjának ismertetése, egy új termék műszaki részleteinek bemutatása vagy egy üzleti tranzakció részleteinek tisztázása. Ilyenkor a kérdezés technikája, a csendek és a nem verbális jelek értelmezése is más megközelítést igényel a szakembertől.
De még ezekben az esetekben is érdemes figyelni a kérdezett reakcióira, hangulatváltozásaira. Egy-egy téma kapcsán tapasztalt hezitálás, feszültség vagy lelkesedés árulkodhat a motivációkról, a megbízhatóságról, a fontossági sorrendről. Ezek az apró jelek segíthetnek a riporternek abban, hogy a leglényegesebb információkat kiszűrje, és a végső cikkben a legfontosabb elemekre fókuszáljon.
Összességében elmondható, hogy az interjúkészítés magas szintű szakmai felkészültséget, komplex készségeket igényel a szakemberektől. Nem elég pusztán a kérdéseket feltenni és a válaszokat rögzíteni – a jó interjú sokkal több annál. Olyan összetett folyamat, amelyben a csendek, a gesztusok, a tekintetváltások éppoly fontos szerepet játszanak, mint a kimondott szavak. Csak az a riporter, újságíró vagy pszichológus képes igazán értékes, árnyalt információkat kinyerni egy interjúból, aki megtanulta befogadni és értelmezni ezeket a finom, de annál beszédesebb jelzéseket is.
